Rólunk
A Szállás másképp név és weboldal mögött valódi emberek és szenvedély áll. Az alapító, Kádár Timi évek óta minden fórumot megragadott arra, hogy megismertesse az emberekkel a falusi turizmust és azokat az elragadó vendégházakat, ahol szívvel-lélekkel, és takaros portával várják az igényes vendéget. 2017-től a Szállás Másképp új tulajdonosok kezébe került, akik ugyanolyan elhivatottsággal vetették bele magukat az oldal vezetésébe, mint azt Timi tette. A két tulajdonos, Nagy-Brieger Éva és Kovács Viktória hosszú éveket töltött a marketing területén, de az idegenforgalomban is nagy tapasztalattal rendelkeznek.&l
Itt pedig ebben a keresőben azokat a gyöngyszemeket találod, amelyekben nem fogsz csalódni - erre garanciát vállalunk. Így nem idegenek véleményére kell alapoznod a választásnál, vagy aggódnod azon, hogy a neten látott kép nem a valóságot mutatja, esetleg a leírás sántít. Olyan szállást fogunk ajánlani, ami biztosan az ízlesednek megfelelő minden igényedet kielégíti.
A Szállás másképp, a NESsT Magyarország portfóliójába tartozó társadalmi válllalkozás, ami azt jelenti, hogy az üzleti cél mellett egy társadalmi szükségletet is kielégít, jelesül, hátrányos helyzetű településeken élőket segít, hogy jövedelemhez jussanak a lakóhelyükön.
Mikor tud segíteni Neked a Szállás másképp?
- Ha gyorsan kell valahol egy megbízható szép szállást találnod.
- Ha nincs időd vagy kedved több ezer találatot végignézni az online-keresőkben.
- Ha szeretnéd a nyaralásra szánt kevés idődet a lehető legjobb helyen tölteni, ahol a szállás is nagyon hangulatos és a legtöbbet kapod a pénzedért.
Mikor NEM tudunk Neked segíteni?
- Ha csak az a lényeg, hogy valami olcsó helyen lehajtsd a fejed.
- Ha szeretnél nagy szállodában megszállni.
Ha kérdésed van, ide írj:hello[kukac]szallasmaskepp.hu
Szallasmaskepp.hu
Felhasználási Feltételek
1. A Felhasználási Feltételek hatálya
A jelen Felhasználási Feltételek a Otherways Hungary Kft. (székhely: 1153 Budapest, Pázmány Péter u. 104/b., cégjegyzékszám: 01-09-303644, adószám: 26132879-2-42) mint szolgáltató által üzemeltetett szallasmaskepp.hu internetes oldalon elérhető elektronikus kereskedelmi szolgáltatások („Szolgáltatás”) igénybevételének feltételeit, a szallasmaskepp.hu címen elérhető honlap használatának szabályait tartalmazza.
2. Érintett felek, értelmező rendelkezések
Felhasználó: |
A Weboldal látogatója, illetve a jelen Felhasználási Feltételek vonatkozásában mindenki, aki a Weboldal szolgáltatásait igénybe veszi. |
|
|
Partner: |
Az a jogképes természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek/amelynek a szálláshelyét/szállásajánlatát a Szolgáltató a Weboldalon megjeleníti. |
|
|
Szolgáltató: |
Otherways Hungary Kft. székhely:1153 Budapest, Pázmány Péter u. 104/b cégjegyzékszám:01-09-303644 adószám:26132879-2-42 e-mail: hello[kukac]szallasmaskepp.hu |
|
|
Vendég: |
Azon személy, aki a Partnerrel annak szálláshely szolgáltatása igénybevételére irányuló, arra vonatkozó jogviszonyt létesít oly módon, hogy (1) vagy a Szolgáltató Weboldalán keresztül közvetlenül, online módon a Partner szálláshelyére foglalást ad le vagy (2) a Szolgáltató közreműködésével kerül lefoglalásra az adott Partner szálláshelye. |
|
|
Weboldal |
A Szolgáltató által üzemeltetett www.szallasmaskepp.hu internetes oldal. |
|
|
3. A Weboldal célja, a Szolgáltatás leírása
3.1 A Szolgáltató által a Weboldalon működtetett szálláshely kereső célja, hogy a Felhasználó, illetve a Vendégek számára különleges, a tömegturizmustól távol eső vendégházakat, falusi turizmust kínáló szálláshelyeket és azok szolgáltatásait bemutassa, az ilyen kínálati paraméterekkel rendelkező Partnerek felé a szállásfoglalási igényeket megfelelően továbbítsa, kezelje. A célja továbbá az is, hogy a Weboldalon olyan szálláshelyeket is bemutasson, amelyek Magyarország kiemelten hátrányos helyzetű kistérségeiben találhatóak, ezáltal az itt élő és működő vállalkozók/vállalkozások stabil jövedelemhez, a kistérségek pedig megnövekedett turista-forgalomhoz jussanak.
3.2 A Felhasználó a Szolgáltatás bármely elemének használata megkezdésével elfogadja a jelen Felhasználási Feltételeket.
4. A Felhasználási Feltételek módosítása
4.1 A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Felhasználási Feltételeket egyoldalúan módosítsa. A Szolgáltató a módosításokról, azok hatályba lépését megelőzően, rövid felhívás formában a nyitó oldalon tájékoztatja a Felhasználókat.
4.2 A módosítások hatályba lépését követően a Szolgáltatás bármely elemének használata megkezdésével elfogadja a Felhasználási Feltételek módosítását.
5. A Szolgáltatás igénybe vétele; az egyes Szolgáltatások
5.1 Ahhoz, hogy a Felhasználó a Weboldal Szolgáltatását igénybe vegye, regisztráció nem szükséges, azonban szálláshely foglalás, illetve szálláshelyre vonatkozó ajánlatkérések esetén a Weboldalon megjelenő űrlap mezőit a Felhasználónak megfelelően ki kell töltenie.
5.2 Ügyfélszolgálat
A Szolgáltató a székhelyén ügyfélszolgálatot nem üzemeltet, ügyfélszolgálati jellegű kérdésekkel, a Weboldallal, a Weboldal Szolgáltatásaival, a szálláshelyekkel kapcsolatban, illetve amennyiben a Szolgáltatással kapcsolatban a Felhasználóknak kérdése, észrevétele van, úgy a hello@szallasmaskepp.hu e-mail címen érdeklődhetnek.
5.3 Szálláshely keresés, foglalás
A Felhasználók a következőképpen adhatnak le foglalást szálláshelyre: a Weboldalon kezdeményezve a Szolgáltató közreműködésével kerül lefoglalásra az adott Partner szálláshelye.
A Szolgáltató felhívja a figyelmét a Felhasználónak, hogy az online módon történő foglalás azon szálláshelyek esetében lehetséges, ahol a szálláshely Weboldalon megjelenő adatlapja az ehhez szükséges foglalási naptárt is megjeleníti. Azon szálláshelyek esetében, ahol a szálláshely Weboldalon megjelenő adatlapja ilyen foglalási naptárt nem jelenít meg, úgy a szálláshelyre a Szolgáltató közreműködésével, a Weboldalon megjeleníthető űrlap kitöltésével és elküldésével kérhető ajánlat. A Szolgáltató felhívja továbbá a Felhasználó figyelmét, hogy azon szálláshelyek esetében, ahol a szálláshely Weboldalon megjelenő adatlapja a foglalási naptárt is megjeleníti, ott a szálláshely (a szálláshely típusától függően pedig az egyes egységek pl. szobák, apartmanok stb.) kapacitását/foglaltságát kizárólag a Partner tartja nyilván.
Szolgáltató közreműködésével történő ajánlatkérések/foglalások menete:
A Weboldalon a szálláshely adatlapján a megfelelő mezők kitöltésével kezdeményezhet ajánlatkérést a Felhasználó, amely adatokat a Weboldal egy automatikus e-mail üzenetbe generálja és elküldi a Szolgáltató részére. Ez nem minősül foglalásnak. Szolgáltató lekérdezi a Partnertől a foglaltságot, és a végleges árat, és emailben visszajelzi Felhasználónak. Felhasználó erre az emailre válaszolva fejezheti ki foglalási szándékát, amelyet Szolgáltató a Partner felé megerősít. A foglalás véglegesítése után Szolgáltató elküldi Felhasználónak az előleg megfizetéséhez szükséges banki és egyéb információkat is. Ezáltal létrejön a Partner szálláshely-szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés a Partner és a Vendég között. Az előleg összegét a Vendégnek a visszaigazoló e-mail kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül el kell utalnia a Szolgáltató bankszámlájára a megadott fizetési információk szerint, ennek elmulasztása vagy határidőn túl teljesített átutalás esetén a foglalás törlésre kerül. Az előleg átutalása után Szolgáltató tájékoztatja a Vendéget a Szálláshely pontos elérhetőségeiről. Az előleg összegén felül a fennmaradó szállásdíjat, illetve az egyéb szolgáltatás díjait a Vendég közvetlenül a Partner részére köteles megfizetni a szálláshely helyszínén. A szálláshely ajánlat Felhasználó általi el nem fogadása esetén a Felhasználó további és/vagy más ajánlatokat kérhet le a Weboldalon keresztül a jelen bekezdésben foglaltak szerint.
A fentiek szerinti szálláshely foglalási módok során a Partner szálláshely-szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés a Partner és a Vendég között jön létre, ezen jogviszonynak a Szolgáltató nem alanya! Felhívjuk a Felhasználó figyelmét, hogy az adott szálláshely lefoglalása előtt gondosan tanulmányozza a szálláshely adatlapján elérhető lemondási feltételeket!
6. A Felhasználó felelőssége
6.1 A Szolgáltató által a Weboldalon megjelenített tartalmak (beleértve többek között különösen, de nem kizárólagosan a grafikai tartalom, Weboldal design, rendszerszintű/technikai megoldások, a Partner szálláshelyére/szolgáltatására vonatkozó, azzal kapcsolatos fotó, grafika és egyéb anyag stb.) szerzői jogi védelem alatt állnak. A szerzői jogok a Szolgáltatót, illetve a Szolgáltató által feltöltött, a Partner szálláshelyére/szolgáltatására vonatkozó, azzal kapcsolatos fotó, grafika és egyéb anyag – a Partner eltérő megjelölése hiányában – a Partnert illetik meg és a Szolgáltatás rendeltetésszerű használatával velejáró böngészésen, olvasáson, képernyőn történő megjelenítésen és az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen, illetve a személyes, magáncélú merevlemezre történő lementésén és kinyomtatásán túl, semmilyen egyéb formában nem használható fel vagy hasznosítható a Szolgáltató, illetve a Partner előzetes írásbeli engedélye hiányában.
6.2 A Felhasználó köteles a Weboldalt, a Szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. A Weboldalra semmilyen file nem tölthető fel, illetve semmilyen szoftver vagy hardware vagy egyéb eszköz nem használható, amely a Szolgáltató rendszerét, illetve a Weboldal rendeltetésszerű használatát megzavarhatja vagy lehetetlenné teszi. Amennyiben a Felhasználó a jelen Felhasználási Feltételekbe vagy jogszabályba ütközően vagy visszaélésszerűen használja a Weboldalt, illetve a Felhasználó a Weboldal, a Szolgáltatás használat során más adataival visszaél, úgy a Szolgáltató jogosult a Felhasználóval szembeni jogi lépéseket megtenni.
7. Felelősség
7.1 A Szolgáltató biztosítja a Weboldal, illetve a Szolgáltatás rendelkezésre állását, azonban a rendelkezésre állás vonatkozásában nem vehető figyelembe az az időszak, amikor
-
a Szolgáltatás kiesés a Partner és/vagy a Felhasználó érdekkörében keletkező ok miatt történt,
-
a Szolgáltatás kiesés Vis Maior miatt történt,
-
a Szolgáltatás kiesés a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok miatt (különösen: internet működési zavarai, számítógépes vírus/hacker támadások, időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) történt,
-
a Partner kérése alapján szünetel a Szolgáltatás vagy
-
a Szolgáltató a Partner szerződésszegő megatartása miatt szünetelteti a szolgáltatást.
A Szolgáltató a fent felsorolt Szolgáltatás kiesés/szüneteltetés esetén az ebből eredő esetleges károkért a Partner, a Felhasználó és/vagy egyéb harmadik személyekkel szemben nem vállal felelősséget.
7.2 Azon szálláshelyek esetében, ahol a szálláshely Weboldalon megjelenő adatlapja a foglalási naptárt is megjeleníti, ott a szálláshely (a szálláshely típusától függően pedig az egyes egységek pl. szobák, apartmanok stb.) kapacitását/foglaltságát kizárólag a Partner tartja nyilván. Amennyiben a Partner a Weboldalon bármely oknál fogva nem a valós kapacitási/foglaltsági adatokat jelenít meg a Weboldalon és ennek következtében végül a lefoglalt szállást a Vendég részére bármely okból (pl. több Vendég foglalja le azonos időpontra a szálláshelyet) nem tudja biztosítani, úgy a Partner köteles a Vendég részére ugyanolyan vagy magasabb színvonalú, de ez utóbbi esetben a Vendég részére többlet költség fizetési kötelezettséggel nem járó, szálláshelyet biztosítani, továbbá a Vendég oldalán felmerült esetleges egyéb igazolt kiadásokat és károkat is megtéríteni.
7.3 A Szolgáltató nem felel a Vendég által a Partnernek vagy harmadik személynek okozott károkért, különösen amennyiben a Vendég a lefoglalt szálláshelyet nem veszi igénybe/nem jelenik meg a szálláshelyen, a szálláshely házirendjét megsérti, a Partner felé fennálló fizetési kötelezettségének nem tesz eleget.
7.4 A Partner felelős a szálláshelyre vonatkozó adatok helyességéért, a szálláshely tényleges és valós tulajdonságaiért függetlenül attól, hogy a szálláshely adatlapját a Szolgáltató jeleníti meg a Weboldalon a Partner által megadott és a megjelenést megelőzően a Partner által jóváhagyott adatok alapján.
7.5 A Partner által a foglalási igényekre adott téves/hibás válaszokból és/vagy téves/hibás visszajelzésekből eredő következményekért, igényekért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldal használata során történő adatközlés hiányosságaiért, illetve a hibásan megadott adatokból adódó bármilyen következményért.
8. Adatvédelem
A Felhasználók személyes adatainak kezeléséről az Adatkezelési Tájékoztató rendelkezik.
9. Szolgáltatás megszüntetése
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Szolgáltatás bármely részét vagy egészét, a Weboldal bármely vagy egész tartalmát külön figyelmeztetés nélkül megszüntesse.
Budapest, 2017. szeptember 19.